Barnabás Pince

A történet húsz évvel ezelőtt a borturizmussal kezdődött. Az országot járva fedeztük fel a hazai borvidékeket és lehetőleg minél több kis pincét látogattunk meg. A somlói borvidékre a 90-es évek végén került sor. Pillanatok alatt szerettünk bele e borvidék különleges zamatú boraiba és a kedves, vendégszerető helyi emberek által hozott, általuk teremtett hangulatba. Innentől azután gyakori vendégek lettünk „Isten itt felejtett kalapja” dűlői között.

Hogyan lesz egy borkedvelő emberből szőlősgazda?

Természetesen, mint minden nagy esemény, a véletlenek játékából adódik. Az évszázad elején 2000. évben kellett hozzá egy bortörvény, amelyik a pincekönyv szigorú vezetésével, a VPOP állandó ellenőrzésének látomásával fenyegette a gazdákat.  Ezek együttes hatására sokan hirtelen meg akartak szabadulni eddigi szeretett kincsüktől, vagyis szőlőktől és a hozzátartozó pincéktől. Persze szükséges volt még egy arra járó – az sem baj, ha éppen borszerető – turistára, akit a tanúhegy által nyújtott egyedülálló panoráma látványa teljesen lenyűgözött, és az ember veleszületett kalandvágya révén máris szőlősgazdának érezte magát. Így az üzlet minden különösebb és komolyabb megfontolás nélkül létrejött, de vajon mi történt ezután?

A véletlen szerencse…

A terület kiválasztását, amint azt az előbbiekben láthattuk, a csodálatos panorámán kívül nem előzték meg gondos elemzések, mégis a szerencse ebből a szempontból is ránk mosolygott. Számunkra csak később vált nyilvánvalóvá, hogy az egyik legjobb adottságú terület a miénk, déli fekvés, a föld tele van apró bazalttörmelék darabkákkal, melyet a somlói népi nyelv ún. „srétes”-nek nevez, így méltán viseli az „Aranyhegy” dűlő elnevezést. 

A történetünk, avagy a romantikus kezdet…

Mint azt jól tudjuk, a szőlőnek kutya kötelessége borrá válnia… hiszen van ennél természetesebb folyamat? Aligha! Fogtuk tehát a könyveket, szakirodalmat, továbbá meghallgattuk a szőlősgazdákat… és több ezer kérdéssel a fejünkben, pillanatok alatt eljött a tavasz, vagyis kezdeni kellett a munkákat. A villányi borász jó barátom is segítségünkre sietett és máris kezdődhetett az első metszés. Elő a metszőollókkal az ágvágókkal, rendet kellett tenni, az eddig teljesen más koncepcióval művelt területen. Kapálás, permetezés, zöldmunka, lassan-lassan minden a helyére került. A városi embernek eléggé nehéz a kemény fizikai munkával járó kezdet, de sebaj, jöttek még egyéb megpróbáltatások is. Májusban kiderült, hogy az eddig pincének nevezett épületrészben a hőmérséklet 23 C fok, vagyis borospincének nem éppen ideális. Építettünk hát egy valódi pincét, mely szerencsére őszig el is készült.
2000. év októbere; beérett a szőlő, eljött az első szüret és ezzel az újabb kihívások ideje… kezdődhetett a „borászat”! Bogyózás, préselés… kész a must… hordóba vele, szépen kiforrt, fejtés és létrejött a csoda… bor lett belőle… hmm, ez nem is akármilyen… a féléves, fiatal hárslevelű borunkat a 2001. év tavaszi nagy-somlói borversenyen, nagyaranyéremmel díjazták.
Ennyi lenne az egész? Akkor hajrá, de vajon mi várhat még ránk ezután?! Sok-sok tanulás és rengeteg pozitív és negatív tapasztalat. Lassan ráébredtünk, hogy ezt a valóban természetes folyamatot az ember bizony több száz helyen képes elrontani. Így a körülményekből és a rengeteg tényezőből, ki kellett választanunk, a leglényegesebbeket, vagyis az alapelveinket szükségszerűen ki kellett alakítanunk.

Mik a céljaink?

A cél, igazán kiváló minőségű borok készítése, mégpedig csakis a hagyományos magyar és ezek közül is a somlói őshonos szőlőfajták termesztésével. Ennek kapcsán tudatosan választottuk ki az eredeti hárslevelű mellé a furmint szőlőfajtát. A mennyiség és az árbevétel számunkra nem meghatározó, hiszen nincs kényszerünk, – megtehetjük, hogy tetszésünk szerint korlátozzuk a termést, hordókban addig érleljük a bort, ameddig az még képes fejlődni, és ha úgy tetszik, akkor a kellően be nem érett szőlőt fel sem dolgozzuk.

Mi tehát az, ami tényleg számít?

Elsősorban az, hogy a bor a lehető legtermészetesebb szülessen meg. Ennek előfeltétele, hogy olyan mennyiséget állítsunk elő, amit gondos kézi munkával mi magunk tudunk elvégezni. Mindehhez persze biztosítanunk kell a folyamat minden fázisában a maximális odafigyelést. A növényvédelmen kívül nem használunk vegyszereket, sem élesztőt és hagyjuk, hogy a természetes folyamatok alakítsák, érleljék a bort.

Milyen módon kaphatunk visszaigazolást arról, hogy jó úton járunk?

Természetesen minden borász többé-kevésbé elégedett a saját borával. Mi akkor vagyunk boldogok és számunkra az a legnagyobb öröm, ha látjuk, hogy a boraink más embernek is ízlenek, igazán kedvére valók. Több mint tíz év óta folyamatosan gyarapodó tapasztalataink alapján mindent megteszünk annak érdekében, hogy a magunk számára egyre magasabbra tett lécet átugorjuk.
Érdekelne az Ön véleménye is… tegyen próbát borainkkal!

Tóth Barnabás

Elérhetőségek:

Mobil: 06 20 537 1949
E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Facebook: https://www.facebook.com/BarnabasPince?fref=ts

"Mert a somlai tűzbor, vulkánon termett. A Somló mellett nincs víz. Nagy síkság közepén emelkedik és korona alakja van. Minden borok közül a somlai számomra a nincs tovább. Nos, a somlai számomra a szoláris bariton, de szimfonikus szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spirituális olaját tartalmazza, éspedig boraink közül egyedülálló tisztaságban. Ezért gondolom ugyanis, hogy minden bor ugyan társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák, a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesült, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A somlairól (az eredeti, ősi, ma már ritka, csaknem fehérarany, száraz, tüzes somlairól van szó) egyébként még azt kívánom elmondani, hogy bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.
…a somlai bor hieratikus maszkjában érzem magam legközelebb ahhoz a kiérett derűhöz és bölcsességhez, ahhoz az intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.”

Hamvas Béla, A bor filozófiája 1945