Történeti és agroökológiai áttekintés

Történet és irodalom

A Somló vulkáni tanúhegy lábánál, attól mintegy 3 km-re déli irányban régészeti leletek bizonyítják a több helytörténettel foglalkozó szerző által említett Villa Mogentia létezését, amely pannóniai település Probus császár uralkodása idején élte fénykorát. Valószínűleg az itt élő rómaiak honosították meg a szőlőművelést az erre kiválóan alkalmas Somló hegyen és környékén.
A honfoglaló magyarok számos nemzetsége - Lél, Szalók, Salamon, Ákus, Divék, Lőrinte nemzetségek - telepedett le a Szent István király idejében Bokon-vármegyének nevezett közigazgatási egység nyugati részén.
A középkorban a győri püspökég birtokához tartozó Nagy- és Kisjenő jobbágyai, ill. praedialis nemesei birtokolták a Somló délnyugati fekvésű területeit, míg a déli és dél-keleti részek birtokosa a Szt. István által alapított somlóvásárhelyi apácakolostor.

A királyi vár uradalmához tartoztak a keleti, északi és nyugati területek.
A várat több tulajdonosváltás után Erdődy Bakócz Tamás szerzi meg és ezzel több évszázadra a gróf Erdődy család birtoklását alapozta meg a keleti és északi hegyrészeken.
A gróf Zichy család somlószőlősi központtal hoz létre uradalmat, melyhez több Somló hegyi birtok is tartozott, főleg a hegy nyugati, északnyugati oldalán.

A régmúlt időkben rangot jelentett somlói, sági, kis-somlyói szőlőbirtokosnak lenni, somlói, sági, kis-somlyói bort tartani, és a vendégnek azt kínálni.. Ebből következik, hogy a viszonylag kis területű borvidéken igen sok országos nagyságunk – az előzőekben felsoroltakon kívül is -, valamint papi rendek, kolostorok, (pálosok, clarissák, bencések, ciszterciták) és irodalmi életünk jelesei (Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Nagy László…stb.) is komolyabb birtokokkal rendelkeztek.
Cseresnyés Sándor Veszprém megyei első tiszti főorvos által 1848-ban kiadott „A Nagy Somló Hegyről, Váráról, Somló-Vásárhelyről” című művében „Az égsarkiság szülte hegyosztály szerént a vásárhelyi részt 304 és 5/8-ad holdra, a dobai részt 801 és ½, a Nagy-szőlősi vagy északnyugoti részt 306 holdra, a Kis-jenői, vagy délnyugoti részt 206 és egynéhány holdra teszik”
Az 1822-i földmérés szerint tehát a szőlőtermeléssel hasznosított terület nagysága összesen 1618,3 hold.

Megjegyzendő, hogy évszázadok alatt kialakult egy zárt rendszer, amely szerint a hegyeket körbevevő ún. alsó körjárati utak alatt már nem termeltek szőlőt.
Az imént idézett mű szerint ebben az időben 36-38 szőlőfaj ismeretes, melyek közül a legjobb fajtáknak és a legbővebben termőknek a Római, a Török, Szigeti (Furmint), Sárfejér, Fejér szőlő, Budai zöld, Zöld fejér, Gergely, Pozsonyi, Rak szőlőt tartották.

A sok fajta között említik a Juh farkút, a többféle Bajor, a Bákor (Bakator), Kéknyelű, Somszőlőt, valamint olyan egzotikumokat, mint a Fehér és Fekete tüskés seggűt, Fehér és Vörös szilva szőlőt, Czilifántot, Petemzsirom-Peterzsirom (Petrezselyem) szőlőket.
A fajták felsorolása alapján valószínűsíthető, hogy ebben az időben még nem volt a Somló tisztán csak fehér bort termő vidék, hiszen ilyen fajták is megtalálhatók, mint a: Fekete bajor, Fekete kadarka, Fekete muskota, Vörös muskota, Fekete váczi, Fekete öreg, Fekete tüskés seggű. Az összesen felsorolt 36 fajtából 8 fajtánál jelenik meg olyan jelzős szerkezet, amely valószínűsíti a vörösborkészítés alapanyagának termelését, ez az összes fajták 22 %-át teszi ki.
Más szerzők egyéb régi, már kiveszett fajtákat is megemlítenek, mint a borvidéken elterjedteket, pl.: Járdován, Gohér, Csomorika .

A nyugati (occidentalis) fajtacsoportba tartozó fajták megjelenése, a fajtaváltás, valamint a fajtasortiment szűkülése a filoxeravészig váratott magára.
Németh József 1938-ban kiadott Somló című művében a következő fajtákról tesz említést:

  • Somlói törzsfajok: Furmint, Szagos sárfehér, Budai zöld, Juhfark
  • Somlói édesítőfajok: Fűszeres piros tramini és Rajnai rizling
  • Somlói bőtermő fajok: Mézes fehér, Rakszőlő, Ezerjó és Olasz rizling

A régebbi szakirodalomban a szerzők a somlói bort mint hosszú évekig ászkolt mély színű, oxidált italt jellemzik.
A gyorsan érő, somlójenői oldalról származó borokat is legalább 3-5 évig, míg a nehezen érő savasabb északi és nyugati oldalon termett borokat 6-12 évig ászkolták, hogy a kor ízlésének megfelelő, és a hosszú ászkolás alatt majdnem tökéletes stabilitásra szert tevő, eperillatú, vastag, rusztikus borokat nyerjenek. Németh megemlíti, hogy a borvidéken jelentős mennyiségű aszú- és ürmösbort is készítettek, igen jó minőségben.
Erre vonatkozóan újabb kísérletek indultak az 1990-es évek közepén, igen bíztató eredményekkel .

A borvidék irodalma mind szakmai, mind pedig szépirodalmi vonatkozásban igen gazdag.
Jelentős terjedelemben foglalkozott a Somlóval többek között Cseresnyés Sándor, Kisfaludy Sándor, Pápai Lajos, Vörösmarty Mihály, Darnay Kálmán, Eötvös Károly, Mikszáth Kálmán, Szabó Imre, Wolf László, Nagy László, Hamvas Béla, Márai Sándor.
A borvidékhez a Szőlő- és Bortermelésről szóló 1997. évi CXXI. tv. hozzácsatolta a Vas megyei Ság-hegyet és Kis-Somlyót Ság-hegy-Kis-Somlyó termesztési körzetként.

Ökológiai, éghajlati, talajtani tényezők

A Kisalföld és a Bakony határán lévő Marcal medence keleti határán nyúlik ki a sík terepből a 432 m tengerszint feletti magasságú, csonkakúp alakú, a földtörténet harmadkorának vulkáni tevékenységét idéző, bazaltlávából képződött rétegvulkán, ún, denudációs tanúhegy, a Somló, amelyhez hasonló kialakulású a Celldömölk városa mellett található 279 m magas Ság-hegy.
A Ság-hegyet a múlt század húszas éveiben elkezdték bányászni. A bányaműveléssel az ötvenes években hagytak fel, amikor a hasznosítható bazaltvagyon elfogyott. A kráterszerű bányamélyedésben ma geológiai tanösvény működik, amelyen megfigyelhető a vulkanikus hegyek kialakulásának folyamata.
A Ság-hegytől déli irányban, légvonalban mintegy 15 km távolságra található a Balatont Szombathellyel összekötő 84-es számú főút mellett a Kis-Somlyó hegy, a maga 220 m magasságával.

A Kis-Somlyó a másik két hegytől eltérően nem bazalt alapkőzetű, hanem mésztufa domb. Mivel kőzete könnyen bányászható és házépítéshez felhasználható, ezért e hegyen is több bányagödör illetve kráterszerű mélyedések jelzik a korai bányaművelést.
A borvidék agroökológiájára – földrajzi elhelyezkedése folytán – főleg a Bakony-vidék és a Marcal-medence, valamint a Kemeneshát és Kemenesalja ökológiája van számottevő befolyással, és alakítja ki a termesztési körzetek egyedi mikroklímáját.
A borvidék éghajlata kiegyenlített, szélsőségektől mentes, korai tavaszodás és inkább enyhe, mint zord tél jellemzi. Az utóbbi években az általános felmelegedés hatására a tavaszi átmeneti időszak több évben lerövidült, szinte a télből érkeztünk a nyárba.

A nyarak rendszerint mérsékelten melegek, de az előzőekhez hasonlóan itt is változások tanúi lehetünk, s az utóbbi 3-4 évben többször fordultak elő hőségnapok.
Az őszt általában az augusztus végi – szeptember eleji esőzések vezetik be, amit leggyakrabban október végéig tartó naposabb időszak követ. Ez az időjárás kedvez egyrészt a szőlő cukrosodásának, túlérésének, esetenkénti aszúsodásának. A kártevők, kórokozók beteleléséhez is kedvező környezetet biztosít az enyhe ősz, amennyiben a növényvédelmi munkákat nem megfelelő minőségben végzik el. A fagyok csak a lefolyás nélküli, hegy aljai területeken szoktak kárt okozni, a szőlővel borított lankákon a fagykártétel minimális.

Az évi napfénytartam 1950-2000 óra között változik. A sokéves átlagban lehulló 650-700 mm csapadék elegendő az eredményes szőlőműveléshez .
A szél jellemző iránya az északnyugati, de gyakoriak a déli, délnyugati szelek is.
Mivel a terület a légmozgásoknak kitett, a páratartalom alacsony, ennélfogva a ködképződés nem túl gyakori, leginkább a hegyek lábánál és sziklakoronájuk fölött figyelhető meg.
Jégverés szerencsére ritkán sújtja a térséget, a népi megfigyelés szerint 7 évente kerül sor nagyobb istencsapására, jellemzően Szent Margit és Szent Anna nap között (július).
A nyári csapadék legtöbbször az északnyugati ill. délnyugati szelekkel érkezik.
Miután a borvidék, ill. az azt északkelettől-délnyugatig félkaréjban körbefogó Bakony hegy- és dombvonulatai, valamint a Kemeneshát a nedves légtömegeket feláramlásra kényszerítik, azok kénytelenek terhüktől megszabadulni és éltető csapadékkal ellátni a Bakonyalját, és vele a borvidéket.
Amíg az ötvenes években az összes tanúhegyet körbe nem vették szőlőültetvényekkel, addig a Somló egyedülálló jellegzetessége volt, hogy annak északi oldalán is eredményes szőlőtermesztés volt folytatható.

Az ültetvények zöme 170 és 350 m tengerszint feletti magasságokban található, lejtésviszonyai szerint a majdnem lapos, fennsíkszerű platók váltakoznak a nagyon meredek, 45°-os szöget meghaladó lejtőkkel.
A több csonkakúpra bontható alvó vulkánok alsó 2/3 részét a földtörténet harmad- és negyedidőszakából származó üledék borítja. Ez a pannon üledék (homok, kavics, agyag) a bazalttal és a bazalttufával, valamint mésztufával együtt alkotja a termesztési körzetek alapkőzetét, amelyen, ill. málladékaikon, valamint a rájuk települő löszön főként barna erdőtalajok (típusos Ramann-féle erdőtalaj) alakultak ki, kivéve a Kis-Somlyót, ahol mésztufa a talajképző alapkőzet, és általában meszes termőtalajok találhatóak itt.

Azokon a helyeken, ahol a fő alapkőzet a bazalt, ill. a tufa, erubáz típusú fekete nyiroktalajok is kialakultak, valamint előfordulnak vasas agyagtalajok is, amelyek az aszályos években igen jól ellátják nedvességgel a rájuk telepített, a talaj vízgazdálkodásával szemben igényes szőlőfajtákat (Hárslevelű, Furmint).
A szőlővel borított Somló felső harmadában (250-350 m tengerszint feletti magasság) az évezredes művelés, valamint a folyamatos erózió miatt a lejtős területek 90 %-ában a termőtalaj ’C’ szintig lemosódott.

A szőlőnövény bámulatos alkalmazkodó képességét dicséri, hogy az elaprózódott ún. „sörétes” talajképző kőzeten is kitűnően díszlik, ha a megfelelő vízmennyiség rendelkezésére áll.
Összességében megállapítható, hogy az agroökológiai, éghajlatai és talajtani tényezők alkalmassá teszik a Nagy-Somlói borvidéket magas színvonalú szőlőtermesztésre, és kiváló minőségű borok előállítására.