Tisztelt Szőlőtermelő!

Változatos időjárású hét áll mögöttünk. A hét elején az eső volt az uralkodó, egészen szerdáig bármikor, bárhol kialakulhatott kisebb-nagyobb esőzés. Ennek megfelelően azt tapasztalhattuk, hogy az éjszakai lehűléseknek köszönhetően akkor is nedves volt a reggeli órákban a lombozat, ha éppen nem esett csapadék. A hét második felében felmelegedést tapasztalhattunk, megérkezett a kánikula.

A szőlő lombozata igencsak fejlődésnek indult, mindenhol esedékessé és egyre sürgetőbbé válik a zöldmunka. Aki teheti, van rá ideje és kapacitása, annak érdemes már most egy kicsit ritkítani a fürtzónában a lombotatot, hogy szellősébbé és világosabbá tegyük. Ezt a műveletet (kilevelezés, hónaljazás) célszerű apránként, folyamatosan végrehajtani, hogy a fürtöket ne tegyük ki hirtelen az erős napsugárzásnak. A napperzselés elkerülése érdekében a sorok déli és nyugati oldalán hagyjuk takarásban a fürtöket, csak a keleti és az északi oldalon levelezzünk, és mint írtam ott is apránként, fokozatosan.

A szőlő sérülékeny fenológiai stádiumban (kisbogyós állapot) van. Ekkor nagyon érzékeny minden külső behatásra, beleértve a kórokozók támadását is. Az elmúlt hetekben hulló csapadék kedvezett a peronoszpórának, történtek fertőzések és sajnos a tünetek is megjelentek. A lombozaton több helyen is találkozhatunk olajfolttal, de a nem megfelelően kezelt ültetvényekben a fürtön is megjelentek a kórokozó szaporítóképletei. A jelenség nem nevezhető ugyan általánosnak, de figyelmeztet arra, hogy szőlőültetvényeinket még mindig fokozott figyelemben kell részesítenünk és a permetezések során a maximális biztonságra kell törekednünk.

Az időjárás előrejelzések szerint az előttünk álló héten szerdáig, csütörtökig marad a kánikula, majd egy hidegfront érkezik hozzánk, aminek következtében bárhol kialakulhat esőzés, helyenként heves zivatar is.

Szőlőmolyok elleni védekezésre továbbra sincs szükség, a lárvák zöme elhagyta a szövedéket és bábozódni vonult. A szexferomon csapdákat érdemes újra figyelni, számíthatunk rá, hogy hamarosan megindul a 2. nemzedék rajzása.

Továbbra is fontosnak tartom a permetezések során a hatóanyagok, illetve hatóanyagcsoportok váltogatását. Ugyanazon hatóanyaggal kettőnél többször ne permetezzünk egymás után. Ennek megfelelően csak megismételni tudom múlt heti javaslatomat: Aki eddig javaslataim alapján permetezett és Topas-t használt lisztharmat ellen, annak javaslom, hogy most már váltson hatóanyagot, illetve hatóanyagcsoportot is. Ebben az időszakban az azolok helyett azokat a hatóanyagokat (metrafenon, proquinazid) részesítsük előnyben, melyek erősen kötődnek a bogyó viaszrétegéhez, lassan mozdulnak el a mélyebb szövetrétegek felé. Így nem kell tartanunk attól, hogy az eső lemossa a hatóanyagokat, mégis, kvázi kívülről védi meg a bogyót a fertőzéstől.

 

Az e hétre adott permetezési javaslatom a következő:

  1. „nagyüzemi” technológia

Készítmény

Dózis

Célkártevő

Topas 100 EC

0,3 liter/ha

lisztharmat

Thiovit Jet

2 kg/ha

lisztharmat

Pergado F

2,5 kg/ha

peronoszpóra, szürkepenész

     

    1. „házikerti” technológia

    Készítmény

    Dózis

    Dózis

    Célkártevő

    Topas 100 EC

    0,3 liter/ha

    50 ml/100 liter víz

    lisztharmat

    Thiovit Jet

    2 kg/ha

    0,4 kg/100 liter víz

    lisztharmat

    Pergado Cu

    4-5 kg/ha

    1 kg/100 liter víz

    peronoszpóra

    Mukli Dániel

    "Mert a somlai tűzbor, vulkánon termett. A Somló mellett nincs víz. Nagy síkság közepén emelkedik és korona alakja van. Minden borok közül a somlai számomra a nincs tovább. Nos, a somlai számomra a szoláris bariton, de szimfonikus szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spirituális olaját tartalmazza, éspedig boraink közül egyedülálló tisztaságban. Ezért gondolom ugyanis, hogy minden bor ugyan társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák, a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesült, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A somlairól (az eredeti, ősi, ma már ritka, csaknem fehérarany, száraz, tüzes somlairól van szó) egyébként még azt kívánom elmondani, hogy bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.
    …a somlai bor hieratikus maszkjában érzem magam legközelebb ahhoz a kiérett derűhöz és bölcsességhez, ahhoz az intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.”

    Hamvas Béla, A bor filozófiája 1945